Az énidő

Mindenkinek az életében eljön az a pillanat, mikor azt mondja elég volt. Mikor úgy érzi, hogy betelt a pohár, nem bír el több kritikát, nyomást. Ezt minden ember máshogy éli meg, máshogy dolgozza fel, de egy dolog mégis közös: ez pedig az én idő.

,,Én csak rosszat látok, mindenhol, mindenben csak a rosszat. Nem hiszek semmiben, rettegek, félek, és állandóan nyomaszt ez a stabilan instabil állapot..”

/Gerlóczy Márton/

Gondolom senkinek nem kell bemutatni milyen az, amikor mindig mindenkit magunk elé helyezünk, mások problémái fontosabbak lesznek a sajátjainkénál. Egy idő után azt vesszük észre, hogy mindent elkezdünk negatívan látni. Semminek nem tudunk örülni, minden monoton, egyhangú, szürke. Ilyenkor legszívesebben otthon ülnénk, senkihez nem szólnánk… Ez tipikusan az a helyzet, mikor azt gondoljuk: csak hagyjatok békén!
Aztán eljön az a pont mikor azt mondod: állj! Ott állsz a tükör előtt és nézed, hogy hova tűnt a régi éned. ,,Hiszen, én nem ilyen voltam. Mi történt? Hol rontottam el?”

Ilyenkor két választásod van: vagy hagyod, hogy az önsajnálat totál padlóra küldjön – ez a legrosszabb, ami történhet (ez senkinek ne legyen opció) – vagy teszel ellene és változtatsz az életeden.

 

,,Van egy ember, akivel végig kell sétálnod az életnek nevezett ösvényen. Jó barátoknak kell lennetek, el kell fogadnotok egymást, és támogatnotok kell egymást. Ki kell tűznöd vele új célokat, meg kell terveznetek az utazást, és meg kell határozni, mit jelent a siker számára. Ez az ember TE vagy..”

/Marie Clarence/

A változás nagyon nehéz. Fél tőle mindenki, ami rendjén is van, de ez nem azt jelenti, hogy nem szabad belevágni. Olykor kell az, hogy elvonuljunk a világ elől. Kell, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Hogy egyedül legyünk, sírjunk, nevessünk. Kell idő , mire az a rengeteg lerakódott érzés kijön az emberből. Hagyjunk időt magunknak! Olvassunk, hallgassunk zenét, rajzoljunk, kapcsolódjunk ki. Tegyük azt, ami igazán boldoggá tesz minket. Ne érdekeljen más mit mondd! Hadd mondja. Mutasd meg mindenkinek, mennyire erős vagy. Mutasd meg, hogy igenis képes voltál felállni a padlóról. Emberek vagyunk, mindenki megbotlik nem is egyszer. És akkor mi van? Porold le a nadrágod, húzd ki magad, vegyél egy mély levegőt és lépj tovább!

 

Vedd észre az élet apró örömeit. A napfényt, az aranyos kiskutyát a parkban, a virágok illatát, a lehulló hópelyhet, a zenét melyet a távolban hallasz és utána egész nap azt dúdolod. Légy hálás azért, amid van és becsüld meg. De a legfontosabb a család és a barátok! Ha úgy érzed, nem bírod elcipelni a súlyt, kérj segítséget. Nem vagy egyedül. Néha az is elég, ha kibeszélheted a problémákat. Hidd el, miután megkönnyebbültél sokkal jobban fogod érezni magad.

Az élet mindig eléd fog dobni nehézségeket, melyeket meg kell oldanod. Bízz magadban! Számomra egy nagyon fontos ember mondta ezeket a szavakat: ,, … mielőtt bármibe belekezdenél először mérlegelj: sürgős vagy fontos?” . Bár ezt elsősorban a munkával kapcsolatban jegyezte meg, én a magánéletemben is igyekszem ehhez tartani magam. Ha nem vagyok biztos valamiben, mindig tartok egy kis szünetet, veszek és mély levegőt és ezt gondolom: szükségem van nekem erre? Tudom nélkülözni? Ha igen, nincs miről beszélni. Ha nem, akkor mennyire van nekem szükségem arra a dologra? Sürgősen kell, mert anélkül nem tudok megoldani egy problémát, vagy csak fontos, és ráér akkor, mikor lesz rá több időm?

 

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha tetszett a cikkem, kérlek jelezd egy megosztással! 🙂

Kövess Instagramon, ahol mindig jelzem mi a lesz a következő cikk témája: @anneblackmoon

Hamarosan egy könyvajánlóval jövök!