Soha, néha, mindig (2020) – semmi értelme film

Keménydió erről kritikát alkotni, azért csak neki esek.

A művészfilmek egy külön “állatfajnak” valóak. Én is beletartozom ebbe a kategóriába, de a másikba is, ezért elfogulatlan tudok lenni. De. Attól mert még valami művészfilm, nem kell az ilyen irányultságú embereknek olvadozni és tapsikolni, hogy “fúdeszuper” meg “ohhhh” meg “ez igen”… Főleg, ha nem is ad erre semmi alapot az adott film. Nem akarom ezt a filmet lehúzni, de sajnos nem látom értelmét az ilyen filmeknek. Csak időrablás, amit csinált nekem. Azonban ha valaki szeretne kicsit depressziózni, szívesen ajánlom ezt a filmet. Nem, egyébkét nem rossz, tényleg tessék megnézni.

A történetről röviden: van egy 17 éves lány, akit “ősznek” hívnak – Autumn (Sidney Flanigan), ez is sok mindent elárul. A lány egyszercsak felfedezi magán a terhesség jeleit, és megrémülve az ezzel járó következményektől, minden módszert igyekszik elkövetni annak érdekében, hogy elvetéljen. Fiatalkora, és nem éppen empatikus családja miatt lehetőségei korlátozottak, ráadásul otthont adó városkájában csak szülői beleegyezéssel hajthatna végre abortuszt. A vele együtt dolgozó unokatestvére, Skylar (Talia Ryder) segít neki és elmennek New Yorkba, hogy megcsinálják neki az abortuszt, amíg lehet.

Nos, az egész film erről a szenvedésről szól és átvertnek érzi magát az ember. Hogy miért? Először is, 17 éves lány, aki már szexelt, mint kiderül nem egyszer. Nem olyan ártatlan dologról van szó, hiszen tudja mit csinált és azt is tudja mit csinál. Nem gyermek. Nem derül arra fény, hogy erőszakoskodtak volna vele, sőt. Amúgy meg…dolgozik, pénzt keres. Van felelősség, céltudatosság stb…

Másodjára: Tudja hova kell elmennie az abortusz miatt. Nincs elveszve. Az egy dolog, hogy a családja fura és lehet, hogy nem támogató. Ezt sem tudjuk meg, mivel meg sem próbálja elmondani nekik, mi a szitu. Így ezt a következtetést hiba levonni, hogy a család elutasítja vagy senki sem segít neki.

Harmadjára: Az unokatestvére nem a szakadék széléről hozza vissza, hanem csak megy vele és ennyi. Abban segít, hogy eljussanak New Yorkba és ne legyen egyedül Autumn, bár ez sem teljesen igaz, mert ha annyira tanítani akarna valamit is a film, vagy elrettenteni fiatalokat a könnyelmű szextől, akkor az uncsitesó nem megy el egy tök idegen sráccal időt tölteni és csókolózgatni stb…

Aztán. Azért sem látom értelmét a dolgoknak, mert mit ad nekünk ez a film? Korrajzot? Nem igazán. Tanít valamire? Nem igazán. Akkor mit csinál? Egy történetet mesél el, ami egyébként biztos, hogy nem így zajlana a valóságban. Nem hihető ez az egész.

Máshol is elmondták és én is ezen a véleményen vagyok, hogy egyedül csak a téma miatt emelték ki a filmet és csak emiatt nyerhetett díjat. De most komolyan. Abortusz? Ez tabu? Manapság? Egy 17 évesnek? Ha egy 14 év és alatti lányról lenne szó, belelátnánk jobban a világába, a gyermekségbe, kiderülne, hogyan is történt az ártatlanság elvétele stb… Akkor lehet azt mondanám, hogy hűha, de komolyan. Azonban sem a látvány, sem a történet, sem a színészek játéka, sem úgy semmi nem ragadott meg. Sajnálom, jó is lehetett volna. Nem a ráfordított pénzen kell változtatni, nehogy valaki félreértsen, vannak low budget movie-k, amik őrülten jók lettek és filmművészetileg értékek. Semmi művészeti újítással ez a film számomra 10/5.

És egy kis irónia… én is így éreztem magam utána és bámultam ki a fejemből, majd mentem a dolgomra: