Deadpool & Rozsomák – Ajánló
Sokan a rajongók közül úgy érzik a 2019-es Bosszúállók: Végjáték óta, amivel a Marvel filmek harmadik szakasza lezáródott a stúdió csak bukdácsol. Azóta lezáródott a negyedik szakasz és jelenleg most vagyunk az ötödik szakaszban, aminek egyik várt filmje a Deadpool & Rozsomák. Igen sokat kellett várnunk Deadpool kalandjainak folytatására, mivel a Deadpool 2 óta nem kevesebb mint 6 év telt el, ezért nagy izgalommal és reményekkel ültem be a moziterembe.
Ebben a filmben egy olyan Wade Wilsonnal találkozunk, aki szögre akasztotta Deadpool ruháját és próbálja élni a teljesen hétköznapi életet. Viszont amikor veszélybe kerül a világa akkor meg kell győznie a visszavonult és vonakodó Rozsomákot, hogy segítsen neki, hogy megmentsen mindenkit akit szeret. A film cselekményébe nem fogok belemenni részletesen, de a Marveltől és másoktól is már évek óta megszokott multiverzum történetet látunk kibontakozni. Ez nem hoz sok újdonságot történet szempontból, de a film kihozza ebből amit csak tud.
A film viszont teljességgel hozza amit vártam tőle. Az egyik a sokszor vulgáris és felnőtt humor a másik meg a véres és kreatív akció jelenetek. Mind a kettőből keveset látunk a Marvel filmekben, mivel a fiatalabb közönségeket is el akarják érni és egyszerűen nem ez a profiljuk. Ez alól az egyetlen kivétel a Deadpool filmek, aminek örülök hogy a harmadik filmre is meg tudták tartani ezeket a kvalitásokat, mert ez teszi Deadpoolt igazán azzá aki. Az előbb említett multiverzum aspektus is, amit az eddigi Deadpool filmekben nem láttunk humorosan van behozva, ezért igazán megbocsájtható hogy ezt az túlhasznált eszközt alkalmazza a rendező, Shawn Levy (Free Guy, Vasököl). Ezen kívül a film kifejezetten sok humoros cameot használ, de azt nem szeretném előre lelőni a kedves olvasóknak, hogy kikről is van szó.
Összességében a Deadpool & Rozsomákot jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki könnyed szórakozásra vágyik. Nem mondom hogy a legeredetibb szuperhős film ez, de méltó folytatása a Deadpool filmeknek, amiből remélem többet is kapunk a jövőben. Bizakodom hogy visszatér még a továbbiakban Ryan Reynolds és Hugh Jackman sokat várt duója, mert a dinamikájukból egyszerűen nem elég.
Rendező: Shawn Levy
Szereplők: Ryan Reynolds, Hugh Jackman
Hossz: 127 perc
Műfaj: akció, vígjáték