Komfortzóna – hogy mi van?!

Mi is a komfortzóna?

Egy haverom nagyon jól megfogalmazta: az a terület, mikor még nem kell felkelned a kanapéról ahhoz, hogy elérd a söröd és belemarkolj a chips-edbe.

Oké, és amúgy mi az?

„A komfortzóna azon viselkedésminták összessége, amelyek között az egyén szorongás-mentesen tud mozogni és anélkül tudja megválasztani cselekvéseit, hogy kockázatot vállalna.” – írja a Wikipédia.

Tehát ahol tényleg gond nélkül eléred a sört és a chips-et.

Csakhogy komfortzónában élni nem visz előre. Már csak azért sem, mert előbb vagy utóbb az a sör elfogy. Akkor viszont kénytelen leszel felemelni a sejhajod és hozni egy másikat. Szóval kicsit kifordítva a dolgot, amíg elsétálsz a hűtőig, kiveszed, – jó esetben – kiöntöd a korsóba és visszasétálsz, majd lehuppansz a kanapéra, egészen addig te kiléptél ebből. Ajvé! Lett még egy söröd!

Tehát, ha te felkelsz abból a kanapéból, már előrébb léptél. De figyi… Mi lenne, ha mondjuk chips-et is hoznál még magadnak? Sőt, akár ki is dobhatnád a zacskót, meg az üveget vagy dobozt. Vaaaaagy… Nincs kedved a chips helyett főzni valami vacsit? Aztán elmehetnénk sétálni. Na?

Az már más kérdés, hogy csak a főzéssel és körülbelül 30 perc sétával ledolgoztad a vacsora felét, ami normál esetben kevesebb kalória, mint fél zacskó chips. A lényeg az, hogy kiszakadtál abból, amiről tudod, hogy unalmas, de biztonságos és annyira nem is rossz.
Kimozdultál. Léptél egyet. Meg még egyet. Tetszett? Na, látod, nem is rossz! Holnap is? Oké, holnap is, de holnap még bicajozhatunk is egyet. Menjünk kirándulni? Jó, benne vagyok!

A siker hajt minket.

Pontosabban a sikerélmény, a pozitív megerősítés. Hajlamosak az emberek csak azért beragadni a komfortzónájukba, mert ha valami újat próbálnak(!), arról nem kapnak pozitív visszajelzést.
Vonatkozhat akár a mentális vagy fizikai komfortzónánkra is. Ugyanis a kettő külön-külön is él és működik.

Mentális komfort

Mentális komfortzóna például, mikor nem kell újságot, vagy könyvet olvasnod, mert megnézed a híreket a tv-ben, vagy bekapcsolod a könyv alapján készült filmet.
Ez az, mikor nem kell gondolkodnod, nem kell használnod a képzelőerődet, a logikádat, nem kell a problémamegoldó-képességedre hagyatkoznod.
Mikor nincs kedved megoldani azt a nyomorult matekfeladatot, vagy a munkahelyen elintézni a megrendelés leadását, mert majd lemásolom a padtársamról, vagy megkérem a szomszéd asztalnál a srácot, ő úgyis minden nap ezzel foglalkozik.

Ilyenkor nem csak az a legnagyobb gond, hogy te nem végzed el a feladatod, hanem hogy áttolod másra. Egyrészt te ezzel nem fejlődsz, sőt… Mivel folyamatosan csökken az agyi aktivitásod emiatt, egyre lassabban és nehezebben fogod megoldani ezeket a feladatokat, egyre több időt fognak igénybe venni és egyre nagyobb erőfeszítés lesz kimásznod ebből a kellemes kis burokból, ami egyébként folyamatosan szűkül.
Mindezek mellett másnak okozol vele kellemetlenséget, hiszen elvégzik helyetted a dolgot a sajátjaikkal együtt, holott semmi közük hozzá. Nem arról van szó, hogy nem lehet segítséget kérni. Kifejezetten ajánlott, de nem az a megoldás, hogy a másikra hagyjuk.

Fizikai komfort

Áh, majd holnap kitakarítok, vagy hát most inkább benyomok egy hambit és nem megyek edzeni, pedig újévkor megfogadtam… Haver, július van!
Fizikai komfort, mikor inkább elfogadod a rosszat, vagy kevésbé jót, mert nem akarsz erőfeszítést tenni az előrelépésért.  Mikor már nem tetszik, hogy kérni kell; hogy szólni kell, hogy tenni kell.
Ezt nem lehet tovább magyarázni.

„Ez csak lustaság”

Nos, igen. Köznyelven így nevezik a komfortzónában ragadást. Lustaság a beletörődés (bizonyos dolgokba) is, de mint mindennek, ennek is van oka, csak jól elbújt.
A komfortzónában ragadás semmi más, mint folyamatos beletörődés. Beletörődsz abba, hogy ennyi a fizetésed, és ha többet dolgozol, akkor is ennyi. Beletörődsz abba, hogy neked azt mondták, sose leszel kitűnő tanuló, ahogy abba is, hogy te nem tudod megcsinálni a szekrényugrást. Beletörődsz abba, hogy a haverod vett egy új autót, és neked olyan sosem lesz, mert még a jogsid sincs meg.
Mindezek után csak megvonod a vállad és elfogadod.

Hahó! Állj!
Miért fogadod el, hogy van, aki jobb? Pontosabban miért gondolod, hogy te nem tudod megcsinálni? Aha, értem. Szóval te sosem fogsz tudni annyira megerősödni, hogy felmássz a négy méteres kötélen. Ja, hogy sosem fogsz tudni annyit összespórolni, hogy vegyél egy autót. Micsoda?! Mi az, hogy neked nem megy a zongora? Meg utálod a szolfézst? Mondd csak, mennyit gyakorolsz otthon? Ja, heti 1-2 óra gyakorlással nekem se menne.
Gyere, üljünk le, kikérdezem a szabályokat. Figyelj, gyűjtsd össze az autó árának a kétharmadát és beszállok a költségekbe. Na, kapd elő azt az edzőcipőt, lemegyünk a terembe, befizetlek téged is egy edzésre!

Miért törődsz bele?

Hogy miért? Mert senki sem támogat. Vagy nem úgy, ahogy neked igényed van rá.
Különbözünk. Ettől vagyunk mind királyságosak!
Lehet, hogy neked elég, ha egy mosoly mellett annyit, mondanak, hogy jaj, ne már, úgyis menni fog. De hé! Neki lehet, hogy az kell, azt mondják ugyan már, ezer éve nem csináltál hasonlót, ne legyél hülye. És honnan tudod, hogy engem nem-e azzal lehet kimozdítani a komfortzónámból, ha azt mondják, emeld fel a segged és tedd oda végre magad!, mert ami azt illeti pontosan így működök.

A maga módján ördögi kör

Biztos vagyok benne, hogy attól a hozzáállástól ti is kedvet kaptatok akár biciklizni, vagy mondjuk spórolni egy kicsit valamire, amit szeretnétek, ahogy a fentebb leírtakban én reagáltam a felvetült problémára.
Az alapvető probléma az egymáshoz való hozzáállásunkkal van. Sajnos azt tapasztalom, hogy mindenki fenntartásokkal kezdeményez egy beszélgetést, előítéletesek vagyunk valakivel, akit csak hallomásból „ismerünk”.
Tudom, mindenkinek megvannak a maga eget rengető problémái, amikből nem lát ki, de ha ezeket egy picit félretoljuk – amivel már kiléptünk a zónából, hiszen ez már némi erőfeszítést igényel -, sokkal több empátia szökne a légkörbe.

Summázva ezt a három kis bekezdést az alcím értelméért:

Te is szívesebben csinálsz valamit, ha van, aki húz téged a siker felé. Megmelengeti a szíved, ha őszinte örömmel megköszönik, amit nyújtottál. Jobb úgy legyőzni a korlátaidat, ha van egy segítő kéz, amit szoríthatsz, és ha elakadnál, húz tovább egy picit a cél felé. Lehet ez a kéz akár az önbizalom, vagy az ambíció.
Ha ez a kéz nincs, amibe kapaszkodhatsz, nincs erőd, kedved belekezdeni, viszont emiatt nincs kedved ilyen támpontot sem keresni, tehát nem fogsz nekiesni, tehát nem fogsz támpontot keresni és így tovább. Egy borzasztó negatív spirál. Ördögi kör – ahogy kezdetem.

Szóval a komfortzónában ragadás alapja a segítő kéz, a támpont hiánya. Ennek a következménye, hogy az ember még jobban bezárkózik, és egyre kisebb területet zárnak le az egyre erősödő határai.

Szubjektív konklúzió:

Mindenkinek van egy küldetése az életében – és előbb vagy utóbb mindenki felismeri, mi az. Én messze a legszerencsésebbek között tudhatom magam, mert alig múltam húsz és tudom mi az.
Világ életemben szerettem tudni, milyenek az emberek. Igazán milyenek ott belül, az álarc mögött. Nemrégiben rájöttem, hogy azért, mert segíteni is szeretek. Abból kapok mérhetetlen mennyiségű energiát, ha valaki az én segítségemmel éri el a sikereit. Csupán azért, mert nem csak felületesen tudtam segíteni neki.
Tulajdonképpen szeretem kihozni az embereket a komfortzónájukból. Hiszen önmagában az sem komfortos, ha valakit beengedsz oda. Az elsőre kifejezetten ijesztő és veszélyes is, ha rossz ember jut be oda, olyan, aki nem érdemli meg. Ez gyakran zsákbamacska.
De ha jó ember jut be, akkor a csillagokat le tudod hozni az égről, és ő segít neked megépíteni az űrhajót.

Srácok, egy tapasztalatból fakadó tanácsot engedjetek meg ezzel kapcsolatban:
Akihez kötődsz, akit kedvelsz vagy szeretsz, annak segíteni akarsz, ez oké. De egy dolgot tartsatok szem előtt. Amint te több energiát fektetsz be a másik sikerének érdekében, az akkor is az ő sikere lesz, de neked nem lesz benne köszönet. Te vetetted be az ő földjét, a saját gépeidet használva megmunkáltad és ő aratja le a termést. Ja, és még a bevételből sem kapsz.

Csak akkor csináld, ha erőt ad, akkor ne, ha elvesz.

Kezdesz belefáradni? Helyes! Akkor a saját komfortzónád határain már túl vagy.

 

 

Csenge
Instagram: @kovesdicsenge