Marvelek (2023) – Spoileres kritika

Amennyiben úgy tekintünk rá, mint egy gyerekeknek szóló szuperhősfilm, akkor jónak értékelhető. Ha viszont keményvonalas, felnőtt Marvel-rajongóként nézzük, akkor nagyrészt értelmezhetetlen a film.

A Marvelek a legrövidebb MCU film lett a maga 105 percével. Ez azonban nem is feltétlen baj. Előzménysorozatának tekinthetőek a WandaVizíó, Ms. Marvel, és a Titkos invázió. Sőt, a végén még a Sólyomszemre is utalást tesznek Kate Bishop megjelenésével. Persze ezek megtekintése nélkül is élvezhető érthető az alkotás.

Marvel Kapitányhoz (Brie Larson) becsatlakozik Monica Rambeau (Teyonah Parris) és Kamala Khan/Ms. Marvel (Iman Vellani) is. Ők alkotják a Marvelek-et. A történet ideje alatt a képességeik használata közben teleportálódnak, vagyis helyet cserélnek egymással térben. Az alapsztori nem rossz és vannak dolgok, amik jól is működnek a filmben, még a humorra is rá lehet fogni, hogy alapvetően egész rendben van. Ellenben bármelyik jelenet, amelyben szerepel Ms. Marvel borzasztóan gyerekesnek hat. Ezt az extrém módon túlzásba vitt tini rajongást és a stílust nem tudtam megszokni az egész Ms. Marvel sorozat alatt és most a filmben sem. Azt sem sikerült még eldöntenem, hogy mennyire volt jó kaszting Iman Vellani erre a szerepre, annak ellenére, hogy a színészi játékával nincsen baj.

A párbeszédek általánosságban is elég egyszerűek egyébként. Kivéve persze akkor, amikor komplex fizikai elméletekről diskurálnak. És hogy elsősorban gyerekeknek szánták a történetet, az abból is érződik, hogy nincsen tipikus főgonosza a filmnek. Persze van egy ellenség, akit meg kell állítani, de motivációját úgy állítják be, mintha őt is jó szándék vezérelné, sőt még kompromisszumképes is az elején.

Hogy mennyire jó ötlet ezt a gyermekiességet és bohóckodást egy filmbe rakni és összemosni a komoly, tiszteletet parancsoló és legendás Nick Fury-val (Samuel L. Jackson), ezzel lerombolva a karakterét, az megint csak egy érdekes kérdés. Ezen túl pedig még olyan jelenetek is vannak, amikor konkrétan azt hittem, hogy egy paródiafilmet nézek. A bolygó, ahol csak énekelve és táncolva tudnak kommunikálni és amikor kölyök cicákkal Flerkenekkel zabáltatták meg a hajó legénységet, hogy így menekítsék meg őket már totál abszurdumba csaptak át. És igen… most nagy spoiler következik, de a film végén még a Gyerekbosszúállókat is belengették. Így a folytatás valamilyen módon szinte borítékolható.

A forgatókönyvben, illetve a cselekményben sokszor vannak logikátlan megoldások és döntések. Amitől persze eltekintünk, ha egy gyerekfilmet nézünk, de az MCU-tól messze nem ezt várjuk.

A Marvelek eredendően nem egy rossz film, de a célközönsége számomra rejtély. Nem állítom, hogy az elkészülte egy fájó pont nekem, hiszen a Marvel szeret minden műfajt kipróbálni, de ha már ekkora büdzsével akarnak filmeket csinálni, akkor érdemesebb lenne inkább az Örökkévalókat, vagy a Shang-Chi-t folytatni, ezekben ugyanis sokkal több potenciál rejlik. Ms. Marvel karaktere pedig megmaradhatott volna sorozat formájában.

 

🎥Rendező: Nia DaCosta

👨‍👩‍👧‍👦Szereplők: Brie Larson, Teyonah Parris, Iman Vellani, Samuel L. Jackson, Zawe Ashton, Park Seo-Joon

⏱️Hossz: 105 perc

🌊Műfaj: fantasztikus kalandfilm, akciófilm, sci-fi, fantasy

🦝Kritikát írta: D. Dani

Facebook Kommentek