Műanyag égbolt (2023): Sci-finek jó lett volna, drámának rossz

A kritika spoilereket tartalmazhat.

Magyarország, 2123. Az embert kivéve a földi élet teljes mértékben kipusztult már 60-70 éve. Sikerült azonban kikísérletezni egy tápláló növényt, ami az életünk megmentője, de egyben a sírunk is, ugyanis a különleges fa az emberből tud csak kifejlődni. Éppen ezért új törvények uralkodnak: Egy hatalmas búra alatt élnek az emberek felhőtlenül egészen 50 éves korukig. Ezután a testük a város tulajdonába kerül, akik ételt növesztenek belőle. Stefan (Keresztes Tamás) ettől a sorstól szeretné megmenteni feleségét, Nórát (Szamosi Zsófia). Ennek érdekében keresztül utaznak az egész posztapokaliptikus Magyarországon.

A fenti történetleírás ne tévesszen meg senkit. A film legalább 65%-ában a dráma műfaját képviseli, nem pedig sci-fi-akció. Ez akár működhetett is volna, hiszen az alapsztori, az ötletek zseniálisak voltak. A sci-fi rész és az akciók viszonylag jól is sikerültek, azonban a drámánál elhasalt a dolog. Hogy pontosan miért, azt hamarosan kifejtem, de először tekintsük meg a technikai megoldásokat, amik igazán különlegesek.

A háttér 3D animációval készült, a színészeket azonban rotoszkópos megoldással helyezték a képernyőre (kamerákkal rögzítették a színészeket, majd a felvételek alapján átrajzolták). Ez olykor-olykor bántja a szemet, de nem ez a legnagyobb probléma amit okoz, hanem az, hogy elveszi a dráma lényegét: a színészi játékot. A fenti módszer gyakorlatilag eltörli az arcmimikát, kifejezéseket, holott dráma esetében az apróbb rezdülések, tekintetek is komoly hatással bírhatnak. Jelen esetben hallani, hogy beszél a karakter, de az arc, száj meg sem mozdul, vagy csak remeg, érzelmeket esélytelen kiolvasni belőle. Mindezt tetézi, hogy a színészek a hangjukkal sem kompenzálnak, sőt. Teljesen irreális érzetet kelt, amikor a cselekmény és belső vívódások miatt a karakternek ordítania kellene, de a színészek normál hangerőn beszélnek, és a hangszínűkkel, hanglejtésükkel sem játszanak.

Stefan egy pszichiáter, akire nagy szükség van a megváltozott világban. Sokan ugyanis próbálják élvezni az 50 évre korlátozott életüket és a legnagyobb bűnnek tekintik, ha más nem használja ki kellően az idejét, de rengetegen akadnak, akik értelmetlennek látják a jelenlegi életformájukat és nem tudják elviselni szeretteik elvesztését. Feleségét azonban mégsem tudja jó útra terelni, ugyanis egy tragédiát követően Nóra úgy dönt, hogy idő előtt feláldozza magát és a testét átadja a városnak, ezzel kvázi öngyilkosságot elkövetve. Stefan ebbe természetesen nem törődik bele, ezért útra indul Budapestről (ami már csak a pesti részből áll), hogy megmentse feleségét önmagától és a kormánytól. A Hyperloop és a „The Boring Company” alagútja hibridjéből alkotott csőben levezet a kihalt Balatonhoz, ahol termesztik a növényeket. Fantasztikus sci-fi sztorit ismerhetünk itt meg, akció és izgalom is akad. Még azt is feldobja a film, hogy talán más megoldás is létezhet a túlélésre, mint az emberek feláldozása. Így főhőseink küldetése új céllal bővül. Nóra megmentése mellett az új technológia tökéletesítése a tudóssal, aki megalkotta A fát. Kár, hogy ennek a célnak később semmi jelentősége nem lesz már a filmben, ugyanis egy elejtett, bugyuta mondattal a tudós le is söpri az asztalról a lehetőséget. A forgatókönyv azonban nem csak itt hibázik. Bár az ötletek önmagában jók voltak, a szokásos drámai elemeket akarták integrálni a filmbe, de mindezt teljesen megalapozatlanul tették meg. Az egyes drámai jeleneteknek és cselekedeteknek nem volt előzménye. Nem voltak következményeik. Nem kapcsolódtak össze. Nem voltak kifejtve a belső indítékok, így az érzelmeket sem tudta átadni a nézőknek. A karakterek cselekedetei is erősen megkérdőjelezhetőek és itt jön képbe a színészi játék hiánya is. Persze rá lehet fogni, hogy ez nem egy Hollywood-i tömegfilm, hanem egy dráma, ahol nem akarnak mindent az emberek szájába rágni és megmagyarázni, hanem inkább a néző képzeletére és logikájára bíznak egyes dolgokat. Itt azonban ez nem működik és a film végére már annyira abszurdumba esnek át a jelenetek, amit nem lehet kimagyarázni.

Mindezek ellenére az alaptörténet és a részötletek is annyira jók, hogy simán el tudnék képzelni egy A-kategóriás amerikai remake-et, ahol átdolgozzák kicsit a forgatókönyvet. Több akcióval, kevesebb drámával és koherensebb cselekménnyel. Amennyiben viszont a jelenlegi alkotást nézzük, akkor sajnos, ha valaki nem szereti a drámát, úgy nem ez a film fogja megkedveltetni a műfajt, hiába a zseniális sci-fi csomagolás.

Rendező: Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta

Szereplők: Keresztes Tamás, Szamosi Zsófia, Hegedűs D. Géza, Schell Judit, Znamenák István, Nagy Zsolt, Patkós Márton, Olasz Renátó

Hossz: 110 perc

Műfaj: magyar-szlovák animációs film, dráma, sci-fi

Kritikát írta: D. Dani